A belvárosi könyvesbolt ajtaján kis csengő szólalt meg, amikor beléptünk. A párom nagynénje, Ági, már azonnal felkapta a fejét a pult mögött és széles mosollyal üdvözölt minket.
– Nahát, milyen kellemes meglepetés! – tárta szét a karját, miközben kilépett a pult mögül. – Hogy vagytok?
Minden alkalommal, amikor a városban jártunk, beugrottunk hozzá. Nemcsak azért, mert kedveltük őt, hanem mert a könyvesbolt maga is varázslatos hely volt. Polcok egymás hegyén-hátán, régi és új kötetek illata keveredett a frissen főzött tea aromájával. Mindig úgy éreztük, mintha egy másik világba lépnénk be.
Miközben Ági mesélt az aznapi különös vásárlókról, én kíváncsian nézelődtem a polcok között. A szemem, majd a kezem egy fényes celofánba csomagolt könyvre tévedt. Ahogy jobban szemügyre vettem, megálltam a címénél: „A Fánk Művészete”.
– Nézd ezt! – szóltam a páromnak. – Egy egész könyv a fánkokról!
Ő is odalépett, és kíváncsian forgatta a vaskos kötetet a kezében.
– Ez komoly? Csak fánkokról szól?
Ági kacagva bólintott.
– Igen! Nemrég érkezett és már volt egy vevő, aki lelkesen megvette. Állítólag a legjobb fánkrecept-gyűjtemény – telis-tele fényképekkel. Talán valami fánksütő gépeket gyártó cég szponzorálta a megjelenését.
Egymásra néztünk a párommal, és egyszerre mondtuk:
– Megvesszük!
Ági boldogan becsomagolta nekünk a könyvet, és még egy kis cetlit is csúsztatott mellé: „Vigyétek haza a bolti varázslatot – és hozzatok kóstolót is legközelebb!”
Hazafelé menet már azon tanakodtunk, hogy vajon először a mázas, a lekváros vagy csokis fánkot süssünk. Egy biztos volt: a belvárosi könyvesbolt újabb különleges emlékkel ajándékozott meg minket.
Ahogy a kanyargós utcákon sétáltunk hazafelé, megpillantottunk egy apró minifánkos standot az egyik tér sarkán. A frissen sült fánkok illata szinte megbabonázott minket, így nem tudtunk ellenállni a kísértésnek.
– Csak egy adagot veszünk – mondtam, de a párom felnevetett.
– Ezt te sem gondolod komolyan!
A pult előtt állva meglepődve tapasztaltuk, hogy a fánkokat ott helyben sütik, de nem kézzel formázzák őket, hanem egy szorgos, minifánkokat készítő fánksütő gép dolgozott a háttérben. A hölgy nagyon kedves volt velünk, hatalmas kínálat volt az öntetekből, amik a porcukor szórás után kerültek a éppen egytucatnyi fánkot tartalmazó adagra.
Végül egy egész nagy doboznyit rendeltünk, különböző ízekkel: fahéjas, epres, karamellás és mogyorókrémes minifánkok kerültek szépen egymás mellé. A doboz megtelte után a kedves aladó még csoki darabkákat és gumicukrot is szórt rájuk. A forró, puha tészták minden falattal újabb ízélményt adtak. Ahogy majszoltuk a finomságokat, egyszerre néztünk egymásra.
– Mi lenne, ha mi is csinálnánk valami ilyesmit? – kérdeztem félhangosan.
A párom szeme felcsillant.
– Egy saját fánkos hely? Akár egy mozgó stand vagy egy kis üzlet?
Hazaérve rögtön lehuppantunk a kanapéra a könyvvel és a maradék fánkokkal és izgatottan lapozgattuk a recepteket. Egyre inkább azt éreztük, hogy ez több mint egy hirtelen jött ötlet – talán egy könnyedén valóra váltható álom.
– Képzelj el – mondta a párom – egy helyet, ahol mindig friss, házi fánkok vannak, és különleges ízekkel kísérletezhetünk. A fánksütő gép levenné a nagyja terhet rólunk, nekünk csak a receptekkel kellene foglalkoznunk.
– És persze valami egyedi hangulatot is adnánk neki – tettem hozzá. – Olyan igazi kis varázskuckó lenne, mint Ági könyvesboltja.
Nevetve ütöttük össze a tenyerünket és bár egyelőre csak ábrándoztunk, tudtuk, hogy ez a gondolat nem fog egykönnyen kimenni a fejünkből. Talán egy nap tényleg belevágunk!