Hasonló a hasonlóval

Intellektuális típusnak tartom magam, aminek talán az egyik legfőbb jele, hogy a fizetésemet könyvekre költöm. A könyvek sajnos persze nem éppen olcsóak, de én mindig próbálok félre tenni annyit, hogy legalább kéthetente vásárolhassak egy új darabot. Ez a két hét általában elég szokott lenni, hogy az aktuális kötetet kiolvassam, szóval ez pont jól jön ki.

Szinte minden könyvesboltban megfordultam már a városban, de ezeknek a helyeknek nem csak az olvasnivalókat köszönhetem, ugyanis a jelenlegi páromat is egy ilyen helyen ismertem meg. Hozzám hasonlóan falja a könyveket, így teljese adva volt a helyzet, hogy egy könyvesboltban pillantsuk meg egymást. Azóta már ott tartunk, hogy az esküvőnket szervezzük.

Szerencsére azzal már nem kell foglalkozni, hogy mi legyen a vendégek esküvői ajándéka, hiszen a selfiegep.hu kibérelhető fotógépe erre a kérdésre könnyedén választ tud adni.

Ez egy kocka formájú eszköz, mely a fényképezőgép mellett tartalmaz egy nyomtatót és egy vakut is! Gondoljunk csak bele, hogy a rendezvény résztvevőinek mennyire fog tetszeni egy olyan gép, ami nem csak minőségi fotókat készít róluk, de még azonnal ki is nyomtatja azt a számukra. Ez egy instant, ötletes és humoros ajándék mindenkinek, amit majd örömmel lehet mutogatni a barátainknak!

A képeket úgy készítjük, ahogy csak akarjuk. Fotózkodhatunk egyedül és csoportban is, bármelyik oda készített hátteret felhasználva. A képeket még változatosabbá tehetjük, hogy ha felhasználjuk az oda készített kellékeket. Sokan szeretnek parókákban vagy vicces szemüvegekben pózolni, így most lesz lehetőségül arra, hogy kiéljék ezeket a vágyaikat.

A szolgáltatás nem csak a gépet, a fotófalat és a kellékeket tartalmazza. Benne van a kiszállítás és a helyszínen történő előkészítés is. Továbbá végig ott lesz a rendezvény során egy ember a selfiegep.hu-tól, aki segít a berendezés kezelésében, ha ez valakinek problémát okoz. Erre az utóbbira egyébként ritkán van szükség, mert gyakorlatilag csak egy gombot kell megnyomni ehhez.

Én pontosan így képzelek el egy kiváló esküvői ajándék vendégeknek megoldást! A jelenlévőknek tényleg nem kell visszafogniuk magukat, hiszen annyi képet készíthetnek így, amennyi csak tetszik nekik. Semmiféle mennyiségi korlát nem létezik a képekre vonatkozólag. Egyedül csak azt kell figyelembe venni, hogy a bérlés ideje előre meg van határozva, de azt később lehet hosszabbítani, ha úgy adódik.