Mivel a vendégházunk a hegyen található, ezért igyekeztük úgy kialakítanunk a profilunkat, hogy kihasználjuk a helyi környezet adta lehetőségeket. Nagyon sok erdő és különböző domb található a közelünkben, ami kiváló azon vendégeink számára, akik elsősorban túrázni szeretnének, valamint teljes harmóniában kikapcsolódni a természet lágy ölén. Elsősorban nekik ajánlottuk eddig kis szállásunkat, hiszen a wellness részleggel és a kis étteremmel felszerelt mini panziónk az ő igényeikre szabva készült. Próbáltunk minél autentikusabb berendezéseket szerezni, hasonlítani arra a környezetre, amiben vagyunk, így számunkra egyértelmű volt, hogy 100% fa falburkolattal építjük be a belső tereket, és hogy a barna és a zöldes árnyalatok fognak dominálni minden szobában, ezzel is előidézve a kinti élővilágot. Azonban néhány éve az egyik vendég ötletére, kicsit bővítettük a profilunkat, hiszen nagyon jó ötletet adott nekünk.
Talán valamikor tavasszal járhatott nálunk, megnézni a fák virágzását, amikor azt javasolta, hogy szerezzünk quadokat és motorokat, amiket bérbe adunk az erdőjáróknak, mert azokkal, sokkal gyorsabban tehetnek meg nagyobb távot, mint így gyalog, nem beszélve arról, hogy sokaknak nem adatik meg a lehetőség egyébként, hogy ilyen járművekre fel szálljanak. Sokat tanácskoztunk az ötleten, mert bevallom őszintén nekem nagyon tetszett, hiszen olyan plusz szolgáltatással bővülhettünk, amely a környező konkurenciának egyáltalán nincsen. A tulajdonos társamat kicsit nehezebb volt meggyőzni, hiszen ő jóval anyagiasabb és profitorientáltabb mint én. leginkább abba kötött bele, hogy ha szerzünk ilyen járműveket, akkor a mennyi pénzbe fog kerülni, hiszen a kiadások az egekbe szökhetnek, mert, hogy gondoltam-e az egyéb tételekre. Kérdeztem, hogy milyen tételekről is beszélünk pontosan? Mondta, hogy a kiegészítőkre. A kesztyűre, öltözetre motoros bukósisakra ami kötelező eleme a felszerelésnek, hiszen életeket menthet. Mondtam, hogy szerintem azzal sokat spórolhatunk a dolgon, ha nem minden kiegészítőt mi vásárolunk meg, mert az tényleg egy vagyon, pusztán azt biztosítjuk, mi az élet védelméhez kell, így a bukósisakot, meg egy 10 perces felkészítést, hogy miként működnek a járművek. Ellenben levezettem neki, hogy mekkora extraprofithoz lehet hozzájutni, ha valóban beépítünk egy ilyen szolgáltatást a portfóliónkba, hiszen a bérbeadás hatalmas pénzhez juttathat minket, mert magasan túlszárnyalhatjuk a konkurenciát. Csak így tudunk többletprofitot elérni, hiszen magával a vendégházzal nagyon bővülni nem tudunk, mert természetvédelmi területen helyezkedik el, ami nem engedélyezi a további építkezést, több vendéget fogadni nem tusunk, mert nincsen rá kapacitásunk, és mivel az év nagy részében teljes házzal üzemelünk, így még csak azt sem mondhatjuk, hogy azzal próbálkozhatunk, hogy több vendégéjszakát kössünk le.
Végül az üzlettársam kötélnek állt és belement a dologba, aminek én szívből örültem. Pár hónap alatt beszereztük a szükséges engedélyeket, és megvásároltuk a járműveket, amellyel új erdőjáró túrákat szerveztünk. és mindenkinek jutott természetesen bukósisak is. Elképesztő sikerünk lett. A szobaárat 5%-al tudtuk emelni, mert akkora volt a kereslet irántunk. Még olyan elképzelésekkel is megtaláltak bennünket, amelyet nem gondoltunk volna sohasem. Például megkeresett minket egy vadásztársaság, hogy szeretnék az éves bulijukat nálunk tartani, és a mis kisjárműveinkkel menni és vadászni. Sajnos ezt nem tudtuk engedni, mert az erdő kezelője közölte, hogy erről az ötletről hallani sem akar. Ellenben az ország szinte minden pontjáról érkeznek azóta is hozzánk azon kedves vendégeink, akiknek hobbija a természet, akik szeretnének párnapot egy mesés és harmonikus környezetben eltölteni, és azok is, akik a száguldás és a motoros túra szerelmesei, vagy éppen csak most ismerkednek ezzel a fantasztikus és mindenkit rabul ejtő életérzéssel. Mi az év minden napján várunk mindenkit szeretettel.