Nézd meg jól, milyen futócipőt veszel!

Ha engem kérdeztek, én szerintem nagyjából már babakoromtól imádom a könyvesboltokat. Vásárolni mindig is utáltam – egyedül a jobb fajta ruhaüzletekkel sikerült többé-kevésbé megbarátkoznom az évek alatt -, ezen véleményem alól mindig is a könyvesboltok képezték az egyetlen kivételt. Már kicsiként boldogan rohantam a kedvencek felé és bőszen emelgettem volna le a számomra aktuálisan leginkább érdekesnek tűnőket, persze sokszor még nem is értem el őket – de egyszer szerencsére az a kor is elérkezett és imádatom nem csökkent. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy egészen kicsi koromtól fontosnak tartották a szüleim azt, hogy folyamatosan jussak jó “minőségű” mesékhez, így hát az esti meséim jobbára népmesékből és nagyon erősen, de jól szelektált kortárs mesékből álltak és egészen sokat töltöttünk a könyvesboltokban is újabb darabokat válogatni, viszont nem vetettük meg a könyvtárakat sem – elvégre mindenhol lehetett újabb és újabb kincsekre bukkanni.

Később többé-kevésbé ugyan máshová sodort az élet, de valamelyest mindig megmaradtam a könyvek világánál, ez soha nem is volt kérdés a számomra, hogy ezzel szeretnék később foglalkozni. Elég ambiciózus alkat lévén mindig is kerestem a lehetőségeket, így némi kapcsolatépítés után egy könyvesbolthoz kerültem mint eladó, viszont lássuk be, nagyon nehéz jó munkaerőt találni, én viszont az voltam – nem vagyok beképzelt, de szerintem tényleg jól jártak velem, legalábbis az elért eredményeim is ezt igazolják. Merthogy néhány éven belül sikerült egész szépen feljebb másznom azon a bizonyos szamárlétrán, annak ellenére, hogy ugyan volt fluktuáció, de némi hierarchiaharc is megjelent, de szerencsére néhány éven belül üzletvezető-helyettessé avanzsálhattam a tulajdonos jóvoltából és a statisztikáink is folyamatosan javulnak. A vevők szeretnek betérni, egyre több a visszajáró vásárlónk, olyan is van, aki két program közti semmittevés helyett tér be “csak körülnézni”, végül egy szatyor könyvvel távozik – én imádom a munkámat, szeretem ezt csinálni és az eredménye is megvan, bár ehhez valóban az évek tapasztalata kellett.

Viszont mikor a munkám melletti kikapcsolódásként elkezdtem futni és cipőválasztásra került sor, ugyan döcögősen indult, de szerencsére sikerült rövidre fogni. A megoldás nagyon egyszerű: te is terepfutócipő vásárláson gondolkodsz? Nézd meg a véleményeket! És hogy hol? Például ide kattintva! Én sokáig gondolkoztam azon, hogy pontosan milyen cipő mellett tegyem le a voksom (és a pénzem…), de azzal, hogy rábukkantam erre az oldalra, nagyon sok további agyalást és jó eséllyel pénzkidobást előztem meg. Biztosan mindannyian hallottunk már olyan oldalakról, ahol bizonyos termékeket lehet értékelni – például könyveket. Viszont speciálisan olyan oldal, amely önmagában nem webáruház, így nem csak a saját termékeiket lehet értékelni és kifejezetten cipőkkel foglalkozik, olyanról bizony eddig nem igazán hallottam, ezért is ért meglepetésként, amikor rátaláltam arra, amit már az előbb is linkeltem. A többi hasonló, viszont kifejezetten cipőkre orientálódott oldal egy nagyon könnyen kezelhető, szuper módon átlátható, jól kitalált felület, ahol jóformán bármely típusú cipőről találsz információkat, véleményeket és különböző áruházak árait, így könnyebben eldöntheted, pontosan melyik gyártó melyik termékét és honnan szeretnéd beszerezni.

Az eligazodás és könnyebb döntés elősegítése érdekében az értékelésnek több skálája is van például a terepfutó-cipők esetén. Értékelésre kerül a láb tartása – elvégre lássuk be, senki nem szeretne egy kibicsaklás okozta sérülést… Skálázva van a légáteresztés foka is, ez is fontos, hiszen nyáron például elég kellemetlenné tud válni, ha nem szellőzik a lábbelink – még normál utcai használat mellett is, intenzív sportnál még inkább kritikus pontnak lehet tekinteni. A következő ilyen a párnázottság, illetve a rugalmasság: mindkét szempont a kényelmet mutatja, hiszen egy párnázottság nélküli, ráadásul rugalmatlan cipőben nemcsak nehéz, de diszkomfortos is a terepen való folyamatos és intenzív mozgás, ami pedig egyéb problémákhoz is vezethet a későbbiekben. Fontos figyelembe venni a stabilitás és tapadás szempontjait is, hiszen ezek nagyon fontos biztonsági szempontok, amelyek, ha valamiért nem bizonyulnak elégségesnek, nagyon komoly baleset okozójává is válhatnak. Természetesen mindenkinek más a megfelelő, attól függően, milyen terepen és milyen időjárási viszonyok között kerül használatra a terepfutócipő, de mindenképpen érdemes inkább egy fokkal komolyabban venni a kelleténél és nem kísérteni a sorsot. Hátravan még a termék kopása, illetve tartóssága, amely pedig az ár/érték szempontjával is összefügg: természetesen szeretné mindenki a lehető legtovább használni a választott futócipőt, így törekszünk ugyan arra, hogy tartósra essen a választásunk, néha könnyen tévútra vihet egy márkanév vagy bármi más – ebben is segítségünkre lehetnek a vélemények. Persze az, hogy mennyire lesznek tartósak a cipők, az egy elég nagy hányadban áll rajtunk is, hiszen attól, hogy valószínűleg elég intenzíven lesznek használva, még érdemes rájuk vigyázni és az anyaguknak, kialakításuknak megfelelően ápolni ahhoz, hogy hosszú ideig kiszolgálhassák a tulajdonosukat. Fontos ezen kívül még a súly is, ez szintén egy kényelmi tényező, illetve a versenyeken lehet még kiemelkedőbb szempont, hiszen kisebb súllyal egyértelműen könnyebb haladás van biztosítva, ezáltal jobb időeredmény és helyezés is várható adott esetben.

Végül, de nem utolsó sorban ott van az egyik legfontosabb, amely igazából többnyire mindent lefed, az ár-érték arány: lehet, hogy egy cipő nagyon olcsó, de kéthavonta kellene belőle újat venni, mert nem bírja tovább, vagy éppen majdhogynem balesetveszélyes a használó számára. Persze nem ritka, hogy egy cipő nem rossz, vagy egyenesen kiváló, viszont túl drága és nincsenek megfelelő anyagiak a megvételéhez, esetleg egyszerűen azért mégsem annyira jó, mint amit az áráért várnánk – ezt egy egyszerű rendeléskor nem könnyű megítélni, viszont a döntésben már ez az oldal abszolút a segítségedre lehet. Mindemellett egy kattintással nem csupán a bizonyos, választott cipőt áruló áruházakat érheted el, hanem már a weboldalon is listázva vannak a cipő paraméterei, így ezt is rögtön ellenőrizheted és levonhatsz egy előzetes következtetés arról, hogy várhatóan mennyire lesz számodra megfelelő. Ha ez még nem lenne elég, listát számodra még pár hasonló kategóriájú terméket, amelyek érdekelhetnek és össze is hasonlíthatod őket a rendszer segítségével, de még grafikonokat is láthatsz az árak intervallumáról, azok növekedéséről vagy épp csökkenéséről. Az információk is többé-kevésbé aktuálisak, hiszen ezek hetente egyszer frissítésre is kerülnek, így jó eséllyel kapod a lehető legfrissebb adatokat bizonyos cipőkről és webáruházakról.

Számomra nagyon nagy segítséget jelentett, hogy megjelent egy ilyen szuper, átfogó oldal, hiszen a maga nemében hiánypótló volt és nagy űrt töltött be a futócipők terén. Terepfutócipő vásárláson gondolkodsz? Nézd meg a véleményeket! Csupán ennyit tudok javasolni, hiszen egy jó cipő általában nem olcsó, így nem mindegy, mire költöd a pénzedet. Nézd meg jól, vegyél jót, fuss egy jót!

Terepfutócipő vásárláson gondolkodsz? Nézd meg a véleményeket!