A könyvek világából a fogorvosig

Amióta az eszemet tudom, a betűk bűvöletében élek. Amíg nem tudtam olvasni, a szüleimet nyaggattam a meseolvasással, később már magamat szórakoztattam a könyvekkel. Arra azonban még én sem számítottam, hogy még ha közvetett módon is, de mennyire hasznunkra lehetnek ezek az olvasnivalók.

Kijelenthetem, hogy hobbi szinte járok különböző könyvvásárokra, kiárusításokra és könyvesboltokba. Kedvenceim a régiségek, egyszerűen nem tudok betelni az illatukkal. Az egyik ilyen vásárra nagymamám is elkísért, aki szintén nagy könyvrajongó. Az elmúlt években sajnos sok fogát elvesztette, emiatt fogbeültetésre lett volna szüksége. Egyre kevesebbet mosolygott és a mindennapjait, például egy egyszerű étkezést is megnehezített nála ez a probléma. Ahányszor megkérdeztem miért nem csináltatja meg a fogpótlást, ő mindig a fogbeültetés árak magasságát hozta fel.

Engem viszont borzasztóan zavart, hogy egy ilyen probléma, mint a fogbeültetés ár, keserítse meg a mindennapjait. a Sors vagy nevezzük bárhogy, úgy hozta, hogy egy budapesti fogászat mellett volt a könyvvásár, amit én egyből jelnek vettem. Mondtam nagymamámnak, ha már itt vagyunk, menjünk be megkérdezni a fogbeültetés árakat. Ő hallani sem akart róla.

Miután jól bevásároltunk könyvekből és azokkal megpakolva tértünk haza, az én fejemben még mindig benne maradt a fogászat. Úgy gondoltam, ez egyfajta fel volt arra, hogy kezdeni kell valamit a nagymamám problémájával. Otthon rá is kerestem a vásáron látott fogászatra: kifejezetten a fogbeültetés árak érdekeltek. Meglepődtem mennyi lehetőség van manapság a fogaink pótlására. Legyen szó ideiglenes, kivehető vagy éppen rögzített fogpótlásról, még azt is megválaszthatjuk milyen anyagból készüljön az. Lehet fémkerámia, cirkónium korona is és mindezek függvényébe változik a fogbeültetés árak magassága is.

Végig böngészve a fogbeültetés árakat , rá kellett jönnöm, hogy még ha semmiképpen sem mondanám őket olcsónak, azért nem is túl húzósok. Főleg, ha belegondolok, mennyire megkeseríti például a nagymamám mindennapjait is a fogai hiánya. Egy önfeledt mosoly, vagy egy minden probléma nélkül elköltött ebéd megér ennyit. Sőt, ez egy valóban életre szóló befektetés.

Sajnos ma Magyarországon nagyon magas a foghiánnyal élő emberek száma. Ennek több oka is van. Szerepet játszik benne a megfelelő szájhigiénia hiánya, az erősen szuvasodott fogak és a fogorvosi kontroll vizsgálatok elhanyagolása. Most arról nem beszélnék, amikor valamilyen baleset vagy külső hatásra törnek ki azok a bizonyos fogak.

Megmutattam nagymamámnak is az oldalt és a fogbeültetés árakat, és ő is meglepődött, hiszen sokkal magasabb összegre számított. Összebeszélve a családdal, végül arra jutottunk, hogy mindenképpen megfinanszírozzuk neki ezt a beavatkozást. Az amúgy sem túl vészes fogbeültetés árakat nézve; ennyit mindannyiunknak megért. Főleg, ha végre mosolyogni láthatjuk a nagyit.

Végül időpontot egyeztettünk a fogászaton és természetesen el is kísértem őt a beavatkozásra. Eléggé izgult, hiszen nem tudta mire számítson, de a nagyon figyelmes személyzet és az abszolút profi helyszín hamar megnyugtatta. Bevallom engem is.

A művelet először egy állapotfelméréssel kezdődik. A CT és a röntgen elkészítése után a fogorvos nagyon alaposan tájékoztatta nagymamámat a helyzetről és segített neki kiválasztani a megfelelő fogpótlást. Egy ilyen helyzetben nem csupán a fogbeültetés árak, de az egyéb szempontok is számítanak: mi a legkényelmesebb, hozzánk passzoló és persze az esztétika sem elhanyagolható szempont a minőségről nem is beszélve.

Nagymamám azóta végre valóban mer mosolyogni, enni és sokkal jobb a közérzete is, mi pedig megtanultuk, hogy van olyan helyzet, amikor nem kell az árakon gondolkodni. Ha a lelki-békénkről van szó, semmiképp.