Könyvesbolttól az orrplasztikáig

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer örülni fogok annak, hogy plasztikai sebészetre megyek. Egy könyvesboltban nézelődtem, és vártam hogy teljen az idő, amikor egy régi barátnőm meglepett. Először fel sem ismertem, de aztán beugrott kiről van szó. A felismerést megnehezítette az is, hogy egy orrplasztikán járt pár hónapja. Elmesélte, hogy már régen vágyott erre, de most jött el az idő, hogy meg is valósíthassa ezt.

orrplasztika ár

Részletes beszámolót tartott az egész folyamatról, így most már akár én is eltudnám ugyanúgy mesélni, ahogy történt vele ez az egész.

A Kelemed Plasztika klinikán történt a műtét. Nem volt egyszerű dolga a klinika kiválasztásával, hiszen Budapesten nagyon sok helyen végeznek orrplasztikát így az orrplasztika ár is szerepet játszott a döntésében. Nem a legolcsóbbat kereste, hiszen tudta, hogy az nem feltétlen a legjobb döntés lenne. Egy megbízható, lelkiismeretes és szakmailag kiemelkedő csapatot keresett, akik tökéletesen megtudják valósítani azt, amire ő mindig is vágyott. A Kelemed klinika pedig pont ilyen volt.

Először az interneten talált rájuk. Amikor meglátta a honlapot, egyből látszott rajta, hogy nagyon összeszedett, átgondolt és szakmailag is rendben van. Minden úgy van megfogalmazva, hogy egy laikus számára is érthető legyen. Teljes mértékben azon vannak, hogy a leendő páciensük mindennel tisztába legyen, mindent értsen és jól tudjon dönteni. A klinika történetéről is olvashatunk egy kicsit, hogy milyen rég kezdte meg a működését, illetve Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebészről is, aki immáron 25 éves tapasztalattal rendelkezik a sebészet területén. Ezzel is mutatva azt, hogy az ő kezeiben biztonságban érezheti magát mindenki. Hiszen rendelkezik kellő tapasztalattal és gyakorlattal. Sok mindent látott már, és sok helyzetre fel van készülve.

Ami még inkább segíti a döntést és a tájékozódást az a blog, amit vezetnek. Ugyanis a Kelemed Plasztika blogot cikkeket is ír. Ha érdekelnek az egészségüggyel kapcsolatos témák és kíváncsi vagy arra, hogy az általad választott beavatkozásról még mit tudhatsz meg, akkor érdemes lehet beleolvasni néhány bejegyzésbe.

De ennél mi sem mutathatná jobban, hogy mennyire azon dolgoznak, hogy az emberek minél több dologgal megismerkedjenek és ne tudatlanul döntsenek egy beavatkozás mellett.

A klinikán lehetőség van arc, test, mell és intim plasztikára, illetve végeznek még esztétikai beavatkozásokat és műtéteket egyaránt. Minden beavatkozásról ás műtétről részletes leírást lehet találni az oldalon. Általában a fontosabb tudnivalókat írják itt le és azt, hogy hogyan zajlik a műtét, mire kell figyelni műtét után és előtt, milyen vizsgálatokra van szükség a műtét/beavatkozás előtt. Ha ezeket valaki elolvassa, teljes mértékben tisztába lesz azzal, hogy mire számíthat.

Az oldalon minden ár is egyértelműen fel van tüntetve, így ez teljesen korrekt és mindenki tudja, hogy mire számíthat, illetve így más klinikákkal is össze lehet vetni. Mint ahogy a barátnőm is tette az orrplasztika ár tekintetében.

És ami még szintén egy pozitívum, hogy műtét utáni képek és vélemények is megtalálhatóak az oldalon. Én ezeket mindig keresni szoktam, ha nincsen esetleg a honlapon, hiszen ezek sok mindent el tudnak árulni jelen esetben a klinikáról. Sok pozitív véleményt lehet olvasni a Kelemed Plasztikáról és a képek is magukért beszélnek, így ezeket mindenképp érdemes megnézni mielőtt valaki döntést hoz. Nálam szinte döntő szerepe tud lenni egy véleménynek. Hiszen ha sok rosszat lehet olvasni valamiről, akkor már nagyobb kételyei lesznek az embernek. Szerencsére a Kelemed klinikával nem ez a helyzet. Sok pozitív visszajelzés és ezt alátámasztó képek, ami a klinikát jellemzi.

Összességében pedig nagyon elégedett volt a barátnőm az orrplasztika végeredményével. Az orrplasztika árról nem is beszélve. Ahogy beszélt az egészről, az pedig engem is teljes mértékben meggyőzött arról, hogy valóban az egyik legjobb helyet választotta.

Ha Te sem tudod még, hogy kihez fordulj, legyen szó esztétikai beavatkozásról, műtétről vagy bármilyen plasztikáról, akkor érdemes utána nézni a Kelemed Plasztikának, hiszen megfelelő szakértelem, hozzáértés, tapasztalat és megbízhatóság az, amit az ember náluk kapni tud.