Ki ne álmodozott volna még arról, hogy egyszer majd ír egy könyvet, ami kapható lesz a könyvesboltokban? Én mindenesetre nagyon sokszor gondoltam erre, főleg gyerekkoromban. Nagyon szerettem mesélni, gyakran találtam ki történeteket a kistestvéreimnek, vagy egyszerűen csak magamnak. Amikor nagyobb lettem, leírni is megpróbáltam őket. Befejezni sosem volt türelmem a könyveket, ezért a mai napig sem tudtam meg, hogy sikeressé válhattak-e volna, és bekerülhettek-e volna a könyvesboltokba. A könyvek viszont még most is nagyon közel állnak a szívemhez, szeretek olvasni, sokat járok könyvesboltba. A kedvenc helyem egy könyv -és kávébolt. Órákat el tudok itt tölteni: van amikor dolgozni jövök be, van, amikor valami új olvasnivalót keresek magamnak (vagy éppen ajándékba valakinek), esetleg máskor csak beszélgetek az eladókkal. Mivel már szinte törzsvendég vagyok itt, mindig szívesen látnak. Olyan ez a hely a számomra, mint egy második otthon, a hangulat mindig kellemes és megnyugtató, igazi terápiás tér. Arról nem is beszélve, hogy sokszor hasznos tanácsokat is kaptam már itt. Például mint a múltkor a digitális nyomda kapcsán.
Nagyobb mennyiségű meghívót kellett kinyomtatnom egy esküvőre, és mivel természetesen az utolsó utáni pillanatban bíztak meg a feladattal, nem tudtam, hová forduljak. A bolt dolgozói azonnal a segítségemre siettek, és a Color Nyomdát ajánlották. Azt mondták, ez az egyik legjobb digitális nyomda. Budaörsön helyezkedik el, ezen kívül pedig van még üzeme Törökbálinton és Nyíregyházán is: ezekben azonban nem fogadnak ügyfeleket. A honlapjukon könnyen megtalálhatjuk az elérhetőségeiket, ideértve a központi és ügyfélszolgálati email címet, valamint munkatársaik telefonszámát, email címét is. Elektronikus ajánlatkérésre szintén van lehetőség. Ehhez egy adatlapot kell kitölteni, és leírni a nyomtatással kapcsolatos tudnivalókat, mint például: a termék típusa, darabszáma, az utómunka szükségessége.
Rengetegféle nyomdai termék elérhető itt. Hogy csak egy párat említsek: plakát, magazin, jegyzettömb, könyv (Ki tudja, hátha még egyszer befejezem valamelyik gyerekkori regényemet!), szórólap, naptár, névjegykártya, címke, dosszié, meghívó…
A weboldalon bővebben is meg tudtam nézni a termékeket. A meghívó készítéshez ugyanolyan egyszerűen kérhetünk ajánlatot, mint bármely más szolgáltatáshoz. A Color Nyomda honlapján is leírják, mennyire fontos lehet egy szépen megtervezett és kinyomtatott meghívó: amennyiben zártkörű rendezvényre visszük, egyfajta belépőként is szolgálhat, valamint sokkal elegánsabbá teheti az eseményt, a meghívottaknak pedig egy kis emlékké válhat a jövőre nézve.
Amikor a weboldalt böngésztem, megfigyeltem, hogy nagyon sok példa- és referenciaképet találhatunk rajta. Szerintem nagyon fontos egy szolgáltatást nyújtó cég esetében, hogy amikor csak lehet, vizuális elemekkel is gazdagítsák a tevékenységüket bemutató felületeket. Ez a Color Nyomdánál nagyon szépen megvalósul. Egy külön részt szántak a referenciaképek számára, itt megnézhetjük a már elkészült munkáikat. Emellett a termékeik leírásánál is gondoskodtak arról, hogy mindenhol legyenek mintaképek elhelyezve.
Amit még kifejezetten hasznosnak találtam, az a leadási segédlet. Ez egy részletes leírás azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a nyomtatásra leadott anyagoknak. Kifejezetten nagy segítség lehet mindenkinek, legyen szó akár tapasztalt, akár “zöldfülű” ügyfélről. Illetve a nyomda dolgozóinak munkáját is nagyban megkönnyíti, ha nem kell a rosszul beküldött anyagokkal bajlódni. Ha pedig kíváncsiak vagyunk, “Géppark” alcímen megtekinthetjük, hogy milyen nyomdagépekkel dolgoznak az üzemben.
A honlapról azt is megtudtam, hogy a nyomda már 1996 óta működik, és két vállalkozásból alakult meg. Egyrészt kitűnő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek, másrészt lelkes és kreatív fiatalok alkotják a csapatot, nagyszerűen kiegészítve egymást.
Szóval a könyvek és kávé mellett az ilyen szuper tanácsok miatt is szeretek könyvesboltba járni.