Mit vegyünk egy 8 éves fiúcskának a születésnapjára?

Minden évben igyekszem én lenni a tökéletes nagynéni, amikor az unokaöcsém, vagy éppen húgom születésnapjáról van szó. Erre valók a nagynénik, nem? Képes vagyok hetekig járni az üzleteket, a legjobb ajándék után kutatva. Marci most lesz 8 éves, éppen a „minden érdekel” korszakát éli: már szívesen olvas, de érdeklik a különböző sportok is: foci, bringázás, roller… Úgy gondoltam, legjobb lesz, ha ezt is, azt is kap: olvasnivalót, és valami sportosat is, akár járgányt, akár felszerelést.

Éppen a könyvesboltban nézelődtem a gyerekrészlegen, valószínűleg elég gondterhelt fejjel, amikor egy fiatal anyuka megszólított: „Én azt a könyvet nem venném meg, a kisfiamnak hetekig rémálmai voltak tőle!”

Villámgyorsan visszatettem a kötetet a polcra, majd szóba elegyedtünk. Elmesélte, hogy a fia a kilencedik születésnapjára több könyvet is kapott, köztük azt is, amin én vacilláltam. A többi viszont nagyon tetszett neki, így több ötletet is kaptam, hogy mit érdemes megvenni Marcinak: mi az, ami szórakoztató, és mi az, ami mondjuk tanítja is őket, autókról, motorokról, vagy bármi másról. Olyan jól sikerült az eszmecsere, hogy a sikeres könyvesbolti akció után (két kötet is lapult a szatyromban, egy képregény és egy vasúttörténeti) beültünk egy kávéra a közeli a cukrászdába.

Továbbra is a gyerek témánál maradtunk, elmondtam Anettnek, hogy Marci a sportok iránt is aktívan érdeklődik, és gondolkozom, hogy mit lenne érdemes venni neki. Reméltem, hogy jó tanácsokkal tud ellátni, hiszen kisfia majdnem egykorú az unokaöcsémmel.

Ahogy feldobtam a kérdést, rögtön érkezett a válasz: gyermek kerékpár. Nagyon hasznos, ha a srácok megtanulnak jól biciklizni, közös családi kikapcsolódást, programot lehet majd építeni erre. Igen ám, de honnan, hogyan, milyet, mennyiért? Anett kisfiának fél éve volt a születésnapja, és a nagyszüleitől egy szuper gyermek kerékpárt kapott. Anett kérésemre gyorsan felhívta a szüleit, hogy megkérdezze, hol akadtak rá a csodajárgányra, mert kisfia imádja, és ő is megvan van vele elégedve, így bátran ajánlotta.

Amint megkaptuk a választ, rögtön rákerestünk a honlapra, és azonnal megértettem, miért innen választottak a nagyszülők biciklit imádott unokájuknak. A weboldal letisztult, átlátható, könnyen kezelhető, ami nagy előny akkor is, ha az ember mindennap használja az internetet. De ami azonnal megtetszett és megragadott, az az volt, hogy életkor és termék szerint is csoportosítva voltak a szabadtéri játékok. 3 éves kor alatti, 3-6 éveseknek, 6-11 és 11 fölöttieknek való bicikli. De nem csak biciklikkel foglalkozott az oldal kategórián belül, volt itt minden: tricikli, futóbicikli, roller és védőfelszerelés.

Megnéztem a Marci életkorának megfelelő kategóriát, és elámultam, hogy mennyiféle bringát gyártanak gyerekeknek. Csajos, fiús, uniszex, pótkerekes vagy anélküli, mesefigurás, vagy „felnőttesebb”, sportos, vagány, kis kosárral, kutyafülével… Azt se tudtam hirtelen, hova kapjak! Vajon melyik tetszene jobban Marcinak, a Marveles, vagy a nagyfiúsabb kivitel? Narancssárga vagy zöld? Ennyire nem voltam sajnos napi szinten tisztában az ízlésével, így dobtam egy gyors üzenetet az anyukájának, a három lehetséges verzióval, hogy segítsen.

Ezek után megnéztem a védőfelszereléseket, mert tudtam, Marci azonnal ki akarja majd próbálni az új szerzeményét, és ahhoz teljes biztonság szükséges.

Ebben a kategóriában is volt minden: mesehősök, csillogó rózsaszín holmik, felnőttes dizájnú, áramvonalas sisakok… És ugyanez térd-, könyök és csuklóvédőben. Úgy döntöttem, ezt a kérdést félreteszem, amíg Marci anyukája, sógornőm válaszol a bringával kapcsolatos kérdésre, és majd ahhoz passzoló védőfelszerelést választok a fiatalúrnak.

Ha már úgyis nyakig elmerültem a weboldal böngészésében, eszembe jutott, hogy másik ágon az unokahúgomnak lesz nemsokára születésnapja, neki a 10. Gyermek kerékpárja ugyan már van, de nem tudtam elmenni a csilli-villi rollerek mellett. Volt ott T-kormányú és összecsukható roller, mindenféle mesével: Jégvarázs, Bosszúállók, Minyonok, Mancs Őrjárat, Verdák, Mickey Egér… És persze itt találhattunk kicsit komolyabb kinézetű, nagyobb gyerkőcöknek alkalmas rollert. Egy lila-fehér darab nagyon megfogott, Csillusz kedvenc színe ugyanis a lila, és hát, 10 éves, kezd nőcisedni, bár még mindig imádja a Jégvarázst, már nem hajlandó Elzás ruhákban járni az utcán. Úgy éreztem ez a felnőttesebb roller tökéletes lenne neki, 7 éves kortól ajánlották és alumínium vázas volt. Olyan darab, amivel akár én is bátran kimennék az utcára, egy 10 éves nagylánynak tökéletes.

Úgy emlékeztem, hogy pont mostanában nőtte ki a görkorcsolyájához kapott térd- és könyökvédőket, így visszavándoroltam a védőszerelésekhez, hogy találjak neki valami nagylányosat. Találtam egy fehér alapon rózsaszín és lila mintás imádnivaló kis bukót, ami tökéletesen harmonizál a választott rollerrel. És hogy ne legyen túl nagy a színkavalkád, egyszerű, fekete térd-, könyök- és csuklóvédőt választottam hozzá.

Csillusznak gondoltam meg is rendelem rögtön a kiválasztott termékeket, de aztán rájöttem, hogy ráérek egyszerre elintézni a két gyerek holmiját, ha majd a sógornőm válaszol Marci igényeit illetően.

Nagyon hálás voltam Anettnek, amiért megszólított a könyvesboltban, és ilyen tuti ötletet adott a gyerekekhez. El is döntöttem, hogy idén az egész családnak innen vásárolok majd ajándékot, hiszen kicsitől a nagyokig mindenkinek találhatok itt megfelelő játékot.