Szép tányérokból enni is jobb – étteremben is

Mivel világ életemben kereskedelemben dolgoztam – amit amúgy mindig is nagyon élveztem -, mindenhol borzasztó fontos számomra a megfelelő fogadtatás. Nem vallom azt, hogy az ügyfélnek mindig igaza van, de lássuk be, hogy egy udvarias, barátságos fogadtatás, egy szép design nagyon erősen pozitív első benyomást gyakorolhat a vásárlókra – ezekre például magam is mindig ügyelek a könyvesboltomban, de ezt is keresem mindenhol, a vendéglátásban pedig kiemelkedően – hiszen annak a lényege már alapvetően ez. Nem is könnyű megtalálni a legjobb éttermeket, de nem lehetetlen – én éppen akkor bukkantam rá legnagyobb kedvencemre, amikor több évnyi tervezés és várakozás után megnyithattam a városközpontban azóta is jól profitáló könyvesboltomat. A nyitáskor tartottunk pár barátommal egy kisebb, rögtönzött ünnepséget és ugyan igyekeztem hirtelen magam találni egy jó helyet, régi barátom rögvest leintett és régi motoros vendéglátósként ajánlott a közelben egy általa is ismert, szuper éttermet. Rég ismertem, így nem volt kérdés, hogy ezen a téren vakon bízunk benne és a javaslataiban.

Az étterembe betérve rögvest feltűntek a szebbnél szebb, különlegesebbnél különlegesebb tányérok és úgy önmagukban a csodás étkészletek. Tőle megtudtuk, hogy ezek a csodák elsősorban a Hunnia-Kristály Kft. – Vendéglátóipari nagykereskedés webáruházából vagy éppen üzleteiben kaphatók, és ebben is biztos, hiszen jómaga is szinte mindent onnan vásárolt saját kis éttermébe annak idején. Miközben ámuldoztunk az éttermen, elmesélte, hogy nyitáskor ő is borzasztó sok időt töltött a belső dizájn tervezésével és persze terveztetésével, és ez alól nem voltak kivételek az evőeszközök, szettek sem – hiszen a betérő vendégek jó közérzetéhez nagyon nagyban hozzájárul ezek megfelelő kiválasztása is. Gondolj csak bele, mennyire más már csak a leülés is egy szépen megterített asztalhoz, mint amikor csak hirtelen bekapsz két falatot két rohanás között – még akkor is, ha ugyanarról az ételről van szó!

A jó étteremvezetők éppen ezért nagyon megválogatják, milyen készleteket és honnan szereznek be, persze nyilván mindenki pénzből él, így hát persze az anyagiak sem teljesen figyelmen kívül hagyhatóak – mindezeket összevetve esett még évekkel ezelőtt az ő választása is a Hunnia-Kristály Kft. – Vendéglátóipari nagykereskedés webshopjára, hiszen itt találta meg azt a fajta minőséget és nem mellesleg egyedi formákat, színeket, amiket szintén egyedi és bárhol, bármikor felismerhető éttermében szívesen látott. Mint szolgáltató, neki is fontos a megfelelő minőség és persze a kiszállítás, viszont amennyiben arra esne a választásod, hogy étteremtulajdonosként te magad is innen rendelnél, hidd el, hogy nem bánod meg!

A weboldal könnyen kezelhető és átlátható, elérhetőek megtekintésre a szállítási költségek, szállítási és persze a fizetési lehetőségek típusai is, így biztosan nem ér meglepetés. Több esetben van lehetőséged úgy rendelni, hogy akár öt évnyi pótlási garanciát kapj a megrendelésedhez, így mondhatni többet kapsz a pénzedért, mint amennyit kifizetsz… válaszd őket bátran akkor is, ha a klasszikusabb formákat, illetve színeket kedveled, mindenképpen érdemes tenni egy próbát – amekkora árukészletük van, szinte biztos, hogy megtalálod azt, amit keresel és ami tökéletesen fog mutatni az asztalokon vagy jól tudjátok őket használni a konyhában.

Számomra nagyon nagy öröm volt, hogy a régi barátom által javasolt étteremben nem csupán egy szuper ünnepi ebédet fogyaszthattunk el, hanem mindezt remek minőségű tányérokból, készlettel tehettük meg, hiszen higgyétek el, tényleg sokat hozzáad az élményhez!