Az erdélyi kopó az egyik legritkább magyar kutyafajtánk. Pedig ezen állat eredete nagyon régre nyúlik vissza. Ezért is szeretnék pár sorban említést tenni róla.
Nem minden nap találkozik az ember erdélyi kopóval. A minap nekem szerencsém volt, amikor a Happy Zoo állatfelszerelés boltban vásároltam az én kiskutyámnak. Ott találkoztam egy kedves vadásszal, akivel ott volt a hű társa, Kópé is. Ő segített feleleveníteni a tudásomat az erdélyi kopókról.
Felhívta figyelmemet arra is, hogy sajnos a fajta nincs könnyű helyzetben, a történelmi Erdély elcsatolása, majd a háborúk, és a vadászat visszaszorulása szinte a kipusztulás szélére sodorta. Hiába hungarikum, sajnos veszélyeztetett fajtaként tartják még nyilván, pedig egy nagyon ősi fajtáról van szó.
Ahogy mondtam: az eredet régi. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a népvándorlás korában is éltek kopó típusú kutyák a Kárpát-medencében. Ezek fennmaradt példányaival keveredtek a honfoglaló magyarokkal érkező kopók. Ennek következtében alakult ki a pannon kopó a XI.-XII. században, amely igazából az erdélyi kopó közvetlen őse.
A kopókat még a Képes Krónika miniatúráin is ábrázoltak, első írásos említésük 1237-ből származik. Az Erdélybe került példányok a sajátos vadászati viszonyok következtében fokozottan szívós és bátor kutyává fejlődtek az évszázadok során. Az Erdélyben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években. Az erdélyi kopókat elsősorban a nagyvadak vadászatára használták– például szarvasok, vaddisznók, sőt medvék esetében is.
A fajta két változata létezett. A hosszúlábú erdélyi kopó a hegyvidéki, nagy kiterjedésű területeken vadászó nemesek kutyája volt. Főleg nagyvadak – régebben bölény, majd medve, vaddisznó, hiúz vadászatánál használták. Ellenben a rövidlábú változattal, mely kisebb testalkata és rövidebb lábai miatt inkább apróvad – róka, nyúl -, valamint sziklás terepen zergevadászatra vadászatra alkalmasabb. Ma az FCI csak a hosszúlábú változatot ismeri el, de található még rövidlábú változat is.
A 19. században az erdélyi kopó meglehetősen elterjedt volt mind Magyarországon, mind Erdélyben. Sajnos a Kárpát-medence strukturális változásai – mocsarak lecsapolása, erdővel borított területek lecsökkenése – miatt a kopós vadászat az erdélyi hegyvidéki területekre szorult vissza, a magyarországi kopóállomány eltűnt.
Az erdélyi kopó egy igazi, vérbeli vadászkutya, nem is csoda, hogy a Happy Zoo állatfelszerelés bolt és állateledel boltban is egy vadász társaságában futottam bele. Kitűnő szaglású, kitartó, független gondolkodású, és elképesztően mozgékony. A régmúltban is a gyalogvadászat mestere volt. Erőteljes, elegáns és mozgékony kutya. Testalkata közepesen nagy, izmos, mégis arányos és kecses. Marmagassága általában 55–65 cm, súlya 25–35 kg között mozog. Színe jellegzetes, fekete alapon cser színű jegyek a szemek fölött, a pofán, mellkason, végtagokon. Fülei lelógnak, szemei intelligens, éber tekintetet tükröznek.
Természetéből adódóan sok mozgásra, szellemi kihívásokra és következetes nevelésre van szüksége. Családi kutyaként is tartható, de nem lakásba való, igényli a kertet és a szabad mozgásteret. Kiegyensúlyozott, nyugodt természetű, hűséges a gazdájához, és ha megfelelően szocializálják jól kijön más kutyákkal is. Nagy mozgásigényét napi többórás sétákkal, futással, vagy akár nyomkövető feladatokkal lehet kielégíteni. Az erdélyi kopó nem kezdő kutyásoknak való fajta, de egy határozott, következetes gazda mellett rendkívül értelmes és jól nevelhető. Fontos a korai szocializáció, hiszen természetes ösztöneit, mint a vadászat és területvédelem, kontroll alatt kell tartani.
Az erdélyi kopó hungarikum, és 1968 óta a FCI (Nemzetközi Kinológiai Szövetség) által is hivatalosan elismert fajta. Mivel még ma is veszélyeztetett fajtaként tartják számon, folyamatos támogatásra, tenyésztésre van szükség a fennmaradásához!
