Egy szombat délelőtt a polcok között ragadtam, mert a kolozsvári útikönyv mellett megláttam egy régi kiadású erdélyi néprajzi kötetet. Fél órán át lapozgattam, aztán mindkettőt megvettem, pedig csak egy ajándékért mentem be. A könyvesboltban az a jó, hogy ott mindig kiderül, mennyi mindenről nem tudok eleget, és mégsem érzem tehernek.
Otthon a konyhaasztalon hetekig ott maradt a két könyv egymáson. Néha felnyitottam az egyiket, elolvastam két oldalt, aztán jött valami más. Így halad az ember azokkal a dolgokkal, amikre nincs határidő.
Aztán az irodában megérkezett egy határidő is.
A logisztikai cégnél, ahol dolgozom, a régiós koordinátori pozícióhoz papír kell a nyelvtudásról, és nekem semmilyen nincs. Egy szakmai fórumon olvastam egy hozzászólást valakitől, aki ugyanebbe a helyzetbe került negyven fölött, és a Hollywood Nyelvstúdió ingyenes próbaóráját ajánlotta, ahol nem tesztlapot töltetnek ki, hanem egy valódi tanulási helyzetben nézik meg, honnan indul az ember.
Nekem pont ez hiányzott: nem biztatás, hanem kiindulópont. Az angol középfokú nyelvvizsga négy készséget mér, és a legtöbben a hallott szöveg értésén véreznek el, mert tanulás közben azzal foglalkoznak a legkevesebbet. Nálam is ez lett a leggyengébb pont, pedig a szerződéseket évek óta gond nélkül olvasom. A felkészülésem ezért nem mintafeladatokkal indult, hanem beszéddel, ahogy az angol középfokú nyelvvizsga leírásában is javasolják.
A két könyv azóta is a konyhaasztalon van, csak most már tudom, mi a különbség. Amit a Hollywood Nyelvstúdióban csinálok, annak dátuma van, és emiatt tényleg halad.