Közös tulajdonban van a férjünkkel egy kisebb cég, emellett pedig ő az igazgató én pedig a fő könyvelő. El tudjátok képzelni, hogy ez mennyi stresszel jár együtt? Én általában a könyvekkel nyugtatom magam, a szabadidőmet szinte mindig olvasásra szánom, de ez a férjemnek kevésbé jön be. Eleinte próbáltam neki is vásárolni könyveket, amikor a sajátjaimat beszereztem, de általában az lett az eredménye, hogy egy két oldal után lerakta és soha többet eszébe sem jutott. Mert ő folyamatosan a gondjainkon pattog, de nekem pont ezért nyugtató az olvasás: olyankor elfelejthetem, hogy nekem is vannak megoldandó feladataim és problémáim.

Az egyik legnagyobb gondunk az autókkal volt, amit végül is mégiscsak egy könyv oldott meg. Mivel elektromossággal foglalkozó cég vagyunk, azon kívül, hogy vásárolhatsz nálunk villanykapcsolót, lámpaburát és villanykörtét, a fő megélhetésünk abból adódik, hogy egy egészen nagy csapat villanyszerelőt alkalmazunk, akik újonnan épült családi házakba és üzlethelyiségekbe beszerelik az áramot. Ezt pedig az ország teljes területén végezzük, szóval nagyon sokat autókázunk.

Az autókázással pedig az volt a baj, hogy nem értünk a kocsikhoz, sem a férjem, sem én. A munkások egyébként sem nagyon vigyáznak a kocsikra, hiszen nem az övék, így igen gyakran szervizelésre kerültek. Fogalmunk sem volt, hogy hogyan lehetne megoldani a dolgokat, míg egy nap a könyves üzletben találtam egy könyvet, ami a kis cégek autóinak kezeléséről szól. Azonnal meg is vásároltam a férjemnek, aki, amint a kezébe került, kinyitotta a tartalomhoz, végig futotta, majd a legutolsó fejezethez nyitotta ki, aminek valami olyasmi volt a címe, hogy Mit tegyél, ha az eddig leírtakra nincs időd, vagy nincs hozzá egy külön alkalmazottad? Itt fedeztük fel a flottakezelés fogalmát.

Azonnal kerestünk egy ilyen céget, aki a kezébe vette a céges autóink kezelését. De még mielőtt konkrétumokra tértünk volna, kiadtuk a munkásoknak feladatkánt, hogy takarítsák ki az összes autót, mossák is le azokat és ezentúl megtiltjuk, hogy benne egyenek, de azt meg főleg, hogy napraforgó magot kecsegtessenek útközben. Na, így már mertük vállalni a dolgokat.

Hét autónk van, amelyek papírjait ezentúl nem mi kell kezeljük, amelyeket helyettünk elviszik a kötelező szervizekre és gumicserékre és vissza is hozzák hozzánk. Hét autó, amelyek helyet cserekocsit kapunk, ha olyan problémájuk akad, ami egy napnál több időt igényel a szervizben.

Amire külön hálás vagyok, pedig ez nem is volt benne a szerződésbe, az az, hogy a flottakezelőnek a férjemmel együttműködve, sikerült egy kicsit szorítson a munkásaink gatyáján. Megmondták nekik, hogy ezentúl, a rendszeres szerviz során az autószerelők látják, hogy mi történik az autókkal és meg tudják állapítani, ha valami egyszerű emberi hanyagság miatt megy tönkre. A férjem ezt pedig megtoldotta azzal, hogy mindenki fizetéséből egységesen levon, ha ilyesmi előfordul. Ti nem tudjátok elképzelni, hogy mekkora öröm lesz, ha ez bejön: már három autót kellett eladjunk alkatrésznek az évek alatt, mert a nemtörődöm munkások tönkre tették.

Egyébként a flottakezelő megnyugtatott, hogyha autóra lesz majd szükségünk, tőlük tartós bérlet formájában olcsón szerezhetünk majd.

Látjátok, mennyit segített a szeretettem a könyvek iránt? Hanem sosem jutunk el idáig.